Chapter 9 9

-Piacella Virgil, ?reg cimbora, ?nh?z j?ttem el?sz?r, hogy elpanaszoljam sorsom szomorú fordulását. Két ilyen kipróbált barátja az olasz márványoknak és a bronzoknak, a gránit és homokk?oszlopoknak, bizonyára legelébb megértik egymást jó és balsorsban egyaránt.

így állított be D?m?t?r a sírk?gyáros irodájába, amely a K?ztemet?-úton egy k?kockákkal, búsuló szentekkel, feszületekkel, gyászoló angyalkákkal telerakott udvar végén várta a rendel?ket. Az udvar csendes volt és néptelen. A munkaid?nek vége volt már s a félig elkészült embert?rzsek úgy sorakoztak ott egymás mellett, mint amputált és bepólyált hadirokkantak a kihallgatáson. A szanaszét hever? keresztek egy feldúlt temet? benyomásával borzongatták meg a látogatók hátgerincét. Az ember félt, hogy alattuk egyszer csak holttesteket és szertehullott embercsontokat pillant meg, ha nagyon széttekintget.

Benn az irodában Piacella Virgil éppen napi bevételeit számolta. Az ablakon v?r?s drótkalitkában kanári madár búcsúzott éles hangon a hunyó napsugártól. A díványon két óriás angoramacska dorombolt. A sz?gletben kutya ny?sz?rg?tt és két-hármat belevakkantott a m?vész szavaiba. Piacella Virgil és állatjai nem szerették a klasszicizáló m?vészeket.

A szoba sarkában állott az iróasztal s f?l?tte két fehér lap hivta fel magára a figyelmet. Az egyiken vastag, fekete bet?kkel ez volt olvasható: ?A t. megrendel? m?vész urak a munka árát el?re tartoznak lefizetni." A másik lapon ez volt: ?A tulajdonos Piacella Virgil akadémiai szobrász úrnak szólítandó a m?vész urak által is, akiknek csak délután négy és ?t óra k?z?tt áll szolgálatára."

Mindakét felírás az adósságcsináló és emellett bizalmaskodó, hetyke bohémeknek szólt, akik a tisztes sírk?gyárost gyakorta csak ?regemnek, vén uzsorásnak, vagy Piacella apónak címezgették.

D?m?t?r most észre sem vette ezeket a rideg és kertelés nélkül ?szinte figyelmeztetéseket. Az volt a szándéka, hogy néhány ezer korona k?lcs?nt kér gazdag barátjától.

-M?termet és márványt akarok szerezni, hogy újra kezdjem az életemet.

A sírk?gyáros agyában ravasz ?tlet cikkázott fel, mint éjjeli csendben vizek felett, a távoli felh?szakadás el?futárja. Nyomban elhatározta, hogy k?lcs?nt nem ad a m?vésznek, ellenben ?r?k id?kre lek?ti, bérbeveszi, megkaparintja magának és monopolizálni fogja. Már látta a szobrászt, mint egy munkagépet, amely ontani fogja az aranyakat.

-Pénz kellene ?nnek, igen tisztelt barátom?-kérdezte fájdalmas vonaglással, mint aki egy nagy szerencsétlenség el?érzetében verg?dik; mint aki látja, hogy az emberek vakon rohannak ?nn?n vesztükbe, mert nem ismerik sem a maguk, sem a megkivánt dolgok veszedelmes természetét.-és mit csinálna a pénzzel, ha szabad érdekl?dn?m?

-M?termet bérelek, márványt vásárolok ... mintázóállványom, ágyam, szekrényem, mosdótálam sincs, mindent odahagytam a zuglói-uti villában.

-Hm, hm-d?rm?g?tt a gyáros,-mindent odahagyott. Ez az, amir?l beszélni akarok. Ugy-e, ?nnek pénze, m?kincse, lova, kocsija és autója is volt, nemcsak ágya és mosdószekrénye?

-Volt-ny?gte keservesen a szobrász.

-Nahát.

A kutya nagy lustálkodva feltápászkodott s a szomszéd szoba felé vánszorgott, ahonnan lépések zaját hallotta.

-A fiam, Garibaldi-magyarázta kutyájának a gyáros.-Itthon van a fiam, az anyjával beszélget.

A kutya helybenhagyólag csóválta a farkát, szánakozva belenézett gazdája szemébe és visszabújt a szoba sarkába. Piacella újra a szobrász felé fordult.

-Nemde, ?nnek milliói voltak?

-Voltak.

-Nahát.

Csend. A kanári megunta a füty?részést és behúzta a fejét tollaiba.

-és most nincsenek. Miért? Mert nem való az ?n kezébe pénz.

-Igaza van, Piacella.

-Egy krajcár sem való az ?n kezébe, Mester. Pedig kár ?nért.

-Hát mit kellene tenni?-kérdezte a m?vész gyanakodva.

-Még nem tudom. Az egyszer bizonyos, hogy ?nnek dolgoznia kell. Labor omnia vincit. Persze nem a saját szakállára. Ezzel már megjárta a Mester. ?n egy zseniális, de élhetetlen ember, aki nem tud bánni a pénzzel. Ha magára hagyjuk, egész életén át nyomorogni fog. Pedig kár volna a Mesterért.

D?m?t?rnek eszébe jutottak a bankárai, akik egyszer már bérbevették a tehetségét. Halálos vétek volt a szerz?dést megváltani. De ha Piacella hajlandó volna ugyanazt megcsinálni ...

és el?adta, hátha ebben a formában tudna a derék olasz segíteni.

-Nehéz dolog, nehéz dolog-mormogott a gyáros.-Itt nem baráti szívességr?l, itt m?vészetr?l van szó els?sorban. és m?vészi dolgokban nem megyünk személyes szimpátiák után.

K?zben pedig azon tépel?d?tt, hogy mint tudná az ügyet minél olcsóbban nyélbeütni. Megvallotta tehát, hogy neki, egyszer? k?faragónak, a m?vészekr?l és m?vészetr?l alkotott fogalmai nem éppen eredetiek. ? már csak a számvetéshez ért, a goromba élet ki?lte bel?le az intuiciót s amily otthon van egy kereskedelmi mérleg elkészítésében, annyira hiányzik a kritikája az igazi m?vészet értékének megítélésében.

-Azt nálam senki jobban nem tudja kikalkulálni, hogy mennyibe kerül a carrarai márvány k?bmétere, mi a k?ltség munkadíjra, szállításra, rezsire, adminisztrációra, hirdetésre, mennyi vállalkozói nyereséget kell hozzácsapni mindezekhez, hogy abban a belefektetett t?ke amortizációja is bennfoglaltassék. De hogy mit ér nekem ennek vagy annak a m?vésznek, divathoz, szeszélyhez, a m?izlés csapongásához, a piac felvev?képességéhez, a m?pártolás tendenciájához, az állam és a társadalom hangulatához k?t?tt produktív képessége,-ennek a megitéléséb?l, sajnos, már kivénültem s e téren moccanni sem tudok m?vészeti tanácsadómnak, fiamnak, Garibaldinak megkérdezése nélkül.

Ami igaz, az igaz, Piacella Virgil az ? t?m?r formában megsz?vegezett kritikai nézeteit fiától, Piacella Garibalditól szokta k?lcs?n?zni, ett?l a pápaszemes, hórihorgas, kopaszodó koponyájú, selymesszakállú, sárgab?r? esztétától, aki évek óta azon fáradozik, hogy megreformálja a m?vészeteket, vagy legalább is új iskolát teremtsen, mint Ruskin vagy Tolstoj. Az ifjú Garibaldi egyike volt a legnagyobb m?vészeknek; de nem a kezével, nem is a hüvelykujjával dolgozott, mint D?m?t?r, s nem is árasztotta el a tárlatokat bevégzett szobrászalkotásokkal, csak r?piratokkal és esztétikai fejtegetésekkel, amelyek a szellem mélysége, a kedély transcendentális finomsága és a fantázia mérhetetlen dimenziói révén az ?sszes szobrászoknak f?lébehelyezték ?t. F?m?vét, amely ?Aestopsichofizikai kisérletek a képzetek és jelenségek ?sszefüggésében" címet viselte, bizonyára a század legjelent?sebb kisérletei k?zé sorozzák mindazok, akik érdemesnek tartják elolvasni, De, sajnos, senkisem tartotta érdemesnek.

A sirk?gyáros tehát behívatta magához Garibaldit és tanácsát kérte ki, vájjon egy netalán megk?tend? szerz?dés célravezet? volna-e abban az irányban, hogy azáltal D?m?t?r János és Piacella Virgil egyaránt megtalálják számadásukat.

-Nem,-adta meg a választ Garibaldi.

-és miért nem?-kérdezte atyja, a sirk?gyáros.

-Azért!-felelte Garibaldi mogorván és távozni készült.

-Látja,-sóhajtott az ?reg k?faragó bánatosan, -így vélekednek ?nr?l a modern m?vészek általában.

-Nem értek a szobrászathoz?-kérdezte ijedten D?m?t?r és megragadta az ifjú esztéta kabátját.

-Nem mondtam,-védekezett amaz.-ért ?n biz a mintázáshoz. Csakhogy Európában legalább ?tvenezer szobrász csinálja ugyanazt, amit ?n, s ha, tegyük fel, valamennyi a Leonardo da Vinci ügyességével formázza is az aktjait, nem gondolja ?n, hogy ebb?l immár untig eleget termel Európa? Szükség van arra, hogy e hamis és banális, erk?lcstelen és haszontalan meztelenségkultusz fokozásához az édesapám t?kéje, vállalkozási kedve és munkája is hozzájáruljon? Nem, kedves mester, nekem egész más fogalmaim vannak a m?vészetek hivatásáról.

D?m?t?r mennyd?rg? hangon k?zbekiáltott:

-én azt hiszem, hogy a m?vészet legf?bb célja jól ábrázolni egy mezítelen embert.

Az ifjú Garibaldi mosolygott.

-Talán az ember ideáját akarja ?n mondani? Az erk?lcsi embert, a lelket, a karaktert, az isteni szellem hordozóját.

-Nem. Engem az idegekkel és izmokkal felruházott csontozat érdekel. Itt a váll-lapocka és a kulcscsont, ott a vállcsont és a csip?, fentebb a gerinc-oszlop s a koponya, mindegyik a maga izületeivel, domborodásával és mélyedésével,-magyarázta felb?szülve a m?vész és megragadta a fiatal esztéta gallérját, maga elé állította, megp?rgette, kiegyenesítette és sovány testén rendre kimutatta, megtapogatta, kirajzolta hatalmas bütyk?s ujjával az emlitett domborodásokat és mélyedéseket.

Garibaldi fájdalmasan felordított, de az ügyet sem vetett a vonagló emberkére.

-Ha ?nnek, fiatal barátom, volna egyáltalán teste, ha b? és puha kabátja alatt fel lehetne lelni a hus sz?vedékét, az izomrostozatot és csontrendszert, akkor megmutatnám ?nnek, mily nagyszer? gépezete az a fizikai er?feszítésnek, a mozdulatoknak, amelyek alatt az izomcsomók és idegdudorodások a legnagyszer?bb játékot mutatják. és akkor elhinné nekem, hogy az ábrázolásnak legfontosabb pontja, hogy jól tudjunk megrajzolni egy meztelen férfit vagy meztelen n?t. Mit tudja ?n, mily gy?ny?r? vonalakat írnak le a váll-lapockák és mily megragadó látvány az az ?t álborda, amelyek emelkedéseket és domborulatokat formálnak a k?ld?k k?rül, mialatt a test el?re vagy hátra hajlik ... mit tudja ?n ezt uram?

Hogy lélekzetet vegyen és megt?r?lgesse izzadt homlokát, egy pillanatra szünetet tartott a megharagított m?vész. E pillanat alatt már meg is bánta heveskedését.

-Bocsásson meg uram, ha megsértettem.

Garibaldi megvet?leg mosolygott és legyintett a kezével.

-értem ?nt, értem. Nem haragszom. Engem a teória terén nem lehet megsérteni. Csak sajnálni tudom ?nt, hogy a m?vészetben nem érdekli egyéb, mint az anatómia és az epidermis sz?vettana. Engem pedig érdekelnek a lélek tragédiái, az eszmei élet miszticizmusa, azok a dolgok, amelyekr?l Hamlet el?adást tartott Horationak: a lélek red?i, a szenvedélyek titkai, az emberi dolgok végcéljai, a lét vagy nemlét érvei s utálattal fordulok el a kezdetleges m?vészet imitativ ügyeskedéseit?l, amely alatt egy rothadt érzékiség gyáva obscenitása, egy m?vészi affektáció alá rejtett, k?z?nséges élvhajhászat búvik meg.

és zsebéb?l kihúzta uj k?nyvét, amely a szobrászat b?lcseletét tárgyalta.

-A szobrászat lényegét el?sz?r tudományosan kell megértenünk, miel?tt hozzáfognánk a manuális megoldásokhoz. Ehhez pedig csak az optika, a pszichológia, a térmértan, a trigonometria és a b?lcsészet utján lehet felkapaszkodni. A mintázásban els?sorban a mozgásképzeteket kell ábrázolni, s csak azután derül ki, hogy azok hogyan hatnak, mint látóbenyomás. A látóbenyomás azután csak a kritikus szerepét t?lti be, befolyását már nem érvényesíti a képzetben. De ha jelen van valami ábrázolt, akkor az, mint realitás, ellensége lesz a képzetnek s ha változtatnom kell ezt a realitást avégb?l, hogy világos látóbenyomássá alakíthassam, ugy nehezebb a dolog, mint egy érett képzetet ábrázolni.

D?m?t?r szája félrehúzódott és automatikusan ismételte az eld?rdült szavakat, amelyek úgy halántékon vágták ?t, mint Dávid parittya-k?vei Góliátot.

Dávid azonban, miután kijelentette, hogy ? D?m?t?r munkáit csak abban az esetben tekinthetné m?vészi produktumoknak, ha azok a látóképzetb?l kiindulva vezetnének a mozgás-képzetekhez, befejezésül még ezeket vágta Góliát szemébe:

-A m?vészet el?tt, amelynek segítségével az emberiség lelkét forradalmasítani kívánom, a tudomány segítségével és a vallás kalauzolása mellett annak a célnak kell lebegnie, hogy a társadalmi egyesülés valamennyi ember szabad és jókedv? beleegyezéséb?l keletkezzék. Az emberek boldogsága az emberek ?sszeolvadásából áll s ezt nem a rend?rségnek s a t?rvényszékeknek, hanem a m?vészeteknek kell megteremteniük. Err?l van szó uram s vallja be, ily értelemben az ?n erotikus és nyugtalan nimfái, részeg, duhaj és izmos szatírjai, házasságt?r? Helénái és szoknyavadász Odysseusai nem j?hetnek számításba. Az ?n m?vészete már befejezte létjogosultságát a renaissance nagy architektonikus és imitativ ügyeskedéseivel. Ezzel végeztünk.

D?m?t?r és Piacella Virgil, az ?reg szobrász és a vén sirk?gyáros, szomorúan egymásra pillantgattak, mintha bocsánatot akartak volna kérni egymástól, hogy az üzlet megk?tése elé ily megcáfolhatatlan dokumentumok tornyosultak. A fiatal m?kritikus azonban, miel?tt otthagyta volna a két szomorú cimborát, az ajtóból visszanézett és hanyag kézlegyintéssel odaszólt az apjának:

-Azonban ?reg t?kepénzes, ha üzletet akarsz csinálni és nem m?vészetet, akkor azt mondom, állítsd be aranycsináló m?helyedbe D?m?t?r úr kézügyességét és erotikus képzeletét. üzletnek, a t?megek izlésére, ?zvegyek, árvák, gyászoló k?z?nség, dísz-sírhelyet adó t?rvényhatóság, hálás utókor, nemzet és Akadémia esztétikai m?veltségére való tekintettel ... nos, üzletnek megjárja. Ha D?m?t?r úr nálunk akar dolgozni, én üzleti szempontból nem ellenzem.

-Majd adok én nektek üzleti szempontokat!-süvített k?zbe egy túlvilági hang, amely a fúriák, az Erynnisek, a hadakozó amazonok sikoltásaihoz hasonlított. Azután pedig beperdült a szobába Borbála asszony, az ?reg sirk?gyáros felesége, akit Piacella Virgil ezel?tt harminc?t esztend?vel egy nápolyi osteriából ragadott ki ama néhány tallér váltságdíj ellenében, amellyel a csinos pincérleányok tartozni szoktak úrn?jüknek.

Borbála asszony csak azt hallotta, hogy férje alkalmazni akarja D?m?t?r szobrászt a m?helyében.

-Esküsz?m a Madonna egyszül?tt fiára, Krisztus testére és szent Borbálára,-kiáltotta f?lháborodástól és félelemt?l eltorzult arccal-kést szúrok a szívembe, ha ez a gyermekgyilkos, fajtalan és er?szakos lator ide beteszi a lábát. Egy percig sem volnék biztonságban sem én, sem a szolgálóim, sem a szomszédok hajadon leányai. Verje meg az Isten, aki bebocsájt a házába ilyen szennyeslelkü, vén kecskebakot!

és f?lkapott egy széket, izmos karjával megforgatta a feje f?l?tt és D?m?t?r alig hogy ki tudott illanni az el?szoba keskeny ajtaján. Kifutott az utcára és tenyerével betapasztotta füleit, hogy ne hallja a szemérmében f?lháborodott asszony rettenetes átkait.

* * *