Chapter 5 5

-Neve?

-D?m?t?r János szobrászm?vész, a mesteriskola igazgatója.

A rend?rkapitány, akinek keskeny arcán a kielégítetlen igények, az el nem ért vágyak és a meg nem valósított illúziók halvány rózsái égtek, aki jól szabott, puha és elegáns egyenruhájában bizonyára nagyon tetszett a n?knek, aki kínosan ápolt k?rmével eddig szórakozottan vakarta az állát, most hirtelen felugrott s k?nnyedén megtalálta azt a gesztust, amellyel végét veti a szituáció kínos voltának.

-Maguk kimehetnek-parancsolta a rend?r?knek. Aztán D?m?t?r felé fordult:

-Az Istenért, méltóságos uram, hogy kerül ?n ide?

A szobrász szeliden mosolygott.

-Tessék a jelentést elolvasni.

A kapitány sebtében végigfutotta a rend?rellen?r jelentését. Aztán elmosolyodott, gyengéden és elegáns bizalmaskodással megfogta a m?vész karját s a divánra ültette.

-Oh ezek a t?kfilkók!... Nem is képzeli a Mester, mily sok bakot l?nek e faragatlan, hiú és hatalmaskodó bugrisok.

Aztán felemelkedett helyér?l s mint egy tisztelg? küld?ttség szónoka, a m?vész elé toppant:

-Méltóságos uram! Miel?tt jelentést tennék felettes hatóságomnak és a hibás rend?ri k?zegeknek nemcsak alapos kitanítását, de egyben példás megbüntetését is indítványoznám, aminek, szent meggy?z?désem szerint, meg is lesz a kivánt eredménye, arra kell kérnem ?nt, hogy csekélységemt?l méltóztassék elfogadni a bocsánatkérést, amelyet a megtévedt rendészeti szervezet nevében ezennel tiszteletteljesen van szerencsém f?lajánlani. Az ország büszkesége, az európai hirü m?vész, a magyar faj halhatatlan géniusza ...

-Oh kérem, kérem-dadogott D?m?t?r-ez tulzás ... én voltaképpen ... hogy is mondjam csak ... hiszen alapjában véve, bizony úristen, ?k nem hibásak.

D?m?t?r izgatottan nyalogatta ajkait és hatalmas ?klével verejtékez? homlokát üt?gette.

-Ami igaz, az igaz, csakhogy ...

-Csakhogy-vágott k?zbe lelkesülten a kapitány -a mi legénységünk még mindig hiján van a disztingváló képesség legelemibb k?vetelményeinek is. Azon kezdem, kedves jó méltóságos uram, hogy nem szégyene-e az államrend?rségnek, hogy akad egy olyan ?rparancsnok, aki az alkotóm?vészet f?lkent fejedelmét, a mi halhatatlan és büszkén szeretett ...

A szobrász e pillanatban nem kívánt egyebet, mint hogy megugorhassék a bókok és bocsánatkérések e viharos zápora el?l.

-A feleségem ...-szaladt ki piros, nedves ajkai k?zül az a szó, amely most egész ?ntudatát megsemmisítette, mint ahogy a napsugár f?lissza a nyári vizek párolgását.-Semmi, semmi ... csak én már szeretnék hazaszaladni, uram.

A kapitány szeretetreméltóan mosolygott.

-Ne méltóztassék nyugtalankodni. Oh a véletlen jó kezekbe adta ?nt, becsületemre. Nekem is van egy kis gy?jteményecském. Képek, szobrok, antikvitások, m?ipari tárgyak, régi brokátok, damasztok, hímzések ... korlátolt anyagi eszk?zeim, sajnos, mondhatnám, az anyagi eszk?z?k teljes hiánya meggátol abban, hogy valamirevaló gy?jteményr?l álmodozhassam, de mégis van egy megbecsülhetetlen kincs a birtokomban, igaz, hogy csak kicsinyített reprodukció, de magától a m?vész kezét?l: Nausikaa, amint Odysseus el?tt a tengerparton megjelenik. Csodálatos remekm?, talapzatán az alkotó lángelme kézjegyével: D?m?t?r I. 1895.

A kapitány itt megállt, felnézett a füst?s mennyezetre, tekintetét áhítatosan odatapasztotta a villanylámpa kampójára, mintha csendes hálaimát küldene a Magasságbelihez, amiért épen ?t választotta ki ?Nausikaa a tengerparton, D?m?t?r I. 1895." szerencsés tulajdonosául.

D?m?t?r szíve is felmelegedett és azon t?rte az eszét, hogy uristen, mi módon került az a derék rend?rhivatalnok birtokába. E pillanatban mindennél jobban érdekelte a kis szobor-Nóra emléke-és annak titokzatos t?rténete, de nem merte megkérdezni, mert félt, hogy ezzel új és végevárhatatlan elbeszélésnek nyitja meg zsilipjeit, pedig ? kimondhatatlanul szeretett volna hazamenni.

A kapitány azonban cigarettával és pohár lik?rrel kinálta.

-Drága Mester, ami a feljelentést illeti, az egy pillanatig se okozzon ?nnek aggodalmat. Oh, a véletlen jó kezekbe sodorta ?nt-ismételgette ?nelégülten és sokatmondó szemhunyorgatással, mik?zben pompásan csiszolt k?rmeit megcsillogtatta a m?vész szeme el?tt.-Oh, nem hiába vagyok gyermekkorom óta bolondja a szépségnek, a színbe, formába, vonalba, fénybe és árnyékba finomodott érzékiség, a szublimált erotikum, a pogány testkultusz, az antik élet?r?m?k grande passione-jának. én tudom, hogy a m?vész nem kényszeríthet? ugyanazon t?rvények, társadalmi konvenciók és erk?lcsi babonák korlátai k?zé, mint az adóhivatalnokok vagy a gabonakeresked?k. A m?vész temperamentuma a nyárspolgár-fantáziát gyakran elképeszti a maga dionizoszi kicsapongásaival. Ismerem a cinquecento t?rténetét és éppenséggel nem botránkozom meg azon, hogy Benvenuto Cellini leszúrta ?ccsének gyilkosát, Maffio di Giovanni rend?rf?n?k pribékjét, meg Pompeot, aki bérgyilkosokat fogadott fel ellene.

-De uram,-tiltakozott az ?sszehasonlítás ellen D?m?t?r-én ...

-Tudom, tudom, ?nt csak a m?vészet terén szabad ?sszehasonlítani a cinquecento legnagyobbjaival, -bókolt szaporán a kapitány-én csak azt akartam illusztrálni, hogy a m?vész az más, mint a k?z?nséges halandó. Ami pedig az egyszer? munkásasszonyt illeti, Istenem, ezt csak bizzuk Erosz és Afrodité kifürkészhetetlen akaratára. M?velt ember, aki a pszichopatológia és az erotikus rendellenességek tudományában jártas, soha semmin sem csodálkozik. Mit tudjuk mi, vakon, siketen, ízlés és szaglás nélkül bolyongó, otromba laikusok, mit talál a m?vész az egyszer? ?lt?ny, a foszlott ruhadarabok, a kopott nagykend? és a durva vászonnem?k alatt! Heine Matildja nagyszer? példa arra, hogy ...

-Uram, az Istenért,-k?ny?rg?tt a szobrász -?n olyan dolgokat beszél itt nekem ...

- ...amiket ugyebár nem várt egy kihágási rend?rkapitány hivatali szobájában?-hízelgett magának édeskés, nyájas, de ?ntelt hangon a sovány, parf?m?s és frissen borotvált amat?r. D?m?t?r János szédülni kezdett és tiszta szívb?l visszakívánta a goromba és esetlen rend?rellen?rt, aki recseg? hangon csirkefogónak, utonállónak, gyermekrablónak és becstelen szoknyavadásznak címezte az ?rszobában. A gyomra émelygett és a pokol fenekére kívánta a világ ?sszes m?gy?jt?it és pszichiátereit.

A kapitány még egy pohárkával t?lt?tt s aztán ?sszegezte az eset érdembevágó mozzanatait.

-Mir?l van itt szó, mélyen tisztelt barátom, ha megengedi, hogy így szólítsam ?nt, méltóságos uram ... Mir?l van itt szó? Dolgokról, szenvedélyekr?l, egyéni kedvtelésr?l, a lélek legintimebb, legbens?bb hajlamairól egyrészt, amelyek egyáltalán nem tartoznak a nyilvánosság elé; szó van másrészt egy durva véletlenr?l, a magukban véve ártatlan mozzanatok sajnálatos ?sszetalálkozásáról. Egy részeges csavargó ?rd?gi módon el?re kieszelt zsaroló támadásáról van szó, amelyért ?n jól megérdemelt leckét adott neki. Bízza rám az ügyet, drága Mester, mélyen tisztelt barátom. A sértett fél majd kiegyezik tíz-tizen?tezer korona kártérítés ellenében. A magánvádat visszavonatom. A menyecske pedig, akinek egyszer? k?nt?se alatt bizonyára egy antik Nereida, vagy egy alexandriai kurtizán ragyogó teste rejt?zk?dik, továbbra is megmarad érosz csintalan játékszerének. Csak bízza rám uram, én boldog leszek, ha az isteni Nausikaa fenk?lt lelk? alkotójának szolgálatára lehetek. Oh, ha még valaha reményen lehetne arra, hogy ?n befogad barátainak és tisztel?inek intim k?rébe, ha módom lehetne, hogy ?sszehasonlíthatatlan m?vészetének, zsenialitásának egy-egy lehullott forgácsát valaha a magaménak mondhatnám ...

-Uram, én nem értem ?nt,-t?rt ki végre a m?vészb?l-annak a szerencsétlen munkásnak, férjnek, apának végre is a karja, akárhogy vesszük ... magam láttam, hogy mily siralmas módon lóg t?b?l kicsavarva, a válla alól.

-Semmi az, semmi. Tíz-tizen?tezer korona. Ezzel b?ven kárpótolta ?n a részeges csavargót és megmentette saját magát a botrány kínos k?vetkezményeit?l. és ne gondolja uram, hogy ez az ?n érdeke csak, vagy az enyém, vagy egyes társadalmi osztályoké. Nem. Ez az egész állam, a társadalmi stabilitás, a nyugalom, a kultúra, az egész emberiség érdeke. Az államé, amely a legmagasabbrendü individuumok kultusza révén szolgálatot tesz a fejl?dés egyetemes érdekeinek. Ha az anyagi igazságot nézem, akkor most egy cementmunkás érdekeinek megóvása céljából olyan rést kellene ütn?m a m?vészi kultúra bástyáján, amelynek pótlásához évszázadok kellenének. Kérdem: van-e joga az államnak, hogy ilyen barbarizmust elk?vessen? Uram, én a célszer?ségi iskola, a belátásos elmélet, a spontán variációk, az erk?lcsi kényszerek relativitása és az ethikai elvek rétegezettségének alapján állok, ahogy azt mestereinkt?l, Spencert?l és Piklert?l tanultam s inkább megtorlatlanul hagyok száz apró b?nt, sem mint elk?vessek egyetlen jóvátehetetlen nagy hibát. Nem engedem meg, hogy a társadalmat a konvenciók, vallási szabályok, jogi kánonok, morális tradiciók, szóval: a halottak kormányozzák az él?k rovására, mint Comte mondaná, ha itt állana az én helyemben. és mondja meg ?n, helyezkedjék ki ?nmagából és puszta objektiv mérlegelés után állapítsa meg, mire van a társadalomnak, az államnak inkább szüksége: halhatatlan remekm?vek nagyszer? sorozatára, amin?kkel ?n még meg fogja ajándékozni az emberiséget, vagy egy cementmunkás jobb karjára? Mi? Azonkívül ne felejtse el, hogy itt olyan megoldást találunk, amely boldoggá teszi a cementmunkást is, ?nt is, a bárón? ?méltóságát is és engem is, szóval mindenkit,-kacagott a kapitány diadalmasan-akik ebben a dologban ily szépen ?sszekerültünk. Bízza rám a dolgot és tartson meg engem lek?telez? szíves jóindulatában. Az autója, amelyért voltam bátor az imént telefonáltatni, a kapu alatt várja Méltóságodat.

és tíz perc mulva D?m?t?r János belépett a zuglói-uti palota h?v?s, márvány-vesztibüljébe.

-A bárón? nincs itthon-jelentette ki az inasa. -?méltósága korán reggel kikocsizott a herceg úr ?excellenciájával.

* * *