Chapter 7 7

A D?m?t?r-villa, amelynek homlokzatáról a Sors bona, nihil aliud jelmondata hirdette a der?s és nyugodt életb?lcseség szelid fatalizmusát, az emlékezetes botrány után hamarosan elnéptelenedett. Már nem álltak meg kapuja el?tt az elegáns h?lgyek autói, a libériás cselédség elszéledt, zongoraszó t?bbé nem sz?r?d?tt ki a háromives ablakok tábláin. Csak a m?terembe nyíló hatalmas üvegtornácon keresztül lehetett látni, hogy egy fehérk?penyes Titán kalapáccsal, vés?vel és egyéb acélszerszámokkal ostromol márványkolosszusokat és k?bálványokat.

De a munka magán hordozta a harag és a bánat s?tét unalmát. A szobrász barátjai elszéledtek, a szomszédok ?sszesúgtak, nevetgéltek, vagy a szent megbotránkozás álarcát vették f?l, ha elhaladtak a ház el?tt. Csak egy vékony, magas, kinos-elegánciáju, sáppadt férfi látogatta gyakran a magányosan verejtékez? m?vészt: Balthazár Gy?rgy rend?rkapitány, az amat?r, a dilettáns m?gy?jt?, a m?vészett?rténet és a psichoanalyzis lelkes rajongója. A derék férfiú csakugyan nem mutatkozott az el?ítéletek és a társadalmi konvenciók rabszolgájának, ? nem vetette meg a m?vészt, s?t barátsággal tapadt hozzá a balsors mostoha napjaiban. Megfelezte vele a bánatot, -mint mondta,-ámbár korábban nem volt része vele a békesség édességeiben és a dics?ség mámorában. és megfelezte D?m?t?r erszényét is, ámbár nem szivesen, -mint állította-mert az anyagiak mindig veszedelemmel fenyegetik az ideális barátság tartósságát. Szerencsére D?m?t?rnek nem volt szokása az anyagiak iránt érdekl?dni-egyszer? és rajongó lelke hálás volt azért, hogy akadt egy emberi lélek, aki nem szégyenli a vele való ?sszek?ttetést.

Balthazár az esti teázgatások alkalmával gyakran kérdez?sk?d?tt a fekete misék, a f?ldalatti orgiák és az ópiumbarlangok mibenlétér?l; sajnos, eziránt D?m?t?r a legtávolabbi útbaigazítással sem szolgálhatott. Ellenben elpanaszolta neki, hogy egykori szerelmét, Nórát, a szobrászleányt sehol sem tudja feltalálni, s ebben segítségét kérte h?séges barátjának.

-Neve?

-Balogh Nóra.

-Kora?

-Negyven éves lehet, úgy k?rülbelül ...

-Mikor láttad utoljára?

-Látni nem láttam, csak hallottam, hogy férjhez ment, egy leánykája született ... A férjét ... hogy is hívják csak a férjét?

-Igen, ez a fontos.

-Valter ... Waldeck ... hopp, megvan, Waldeck Rudolf vadász?rnagy Ausztriában.

-Pompás ... készen vagyunk-lelkendezett Balthazár.-Egy katonai schematizmus.. és megvan az egész ...

-A férje meghalt ... ezt is hallottam,-ny?gte ki lemondóan a szobrász.

-Annál jobb,-lelkendezett Balthazár-akkor a hadügyminisztériumban megnézzük a nyugdijasok listáját. Meghalt a férje ... pompás ... ez az Isten rendelése ...

és két hét múlva diadalmasan jelentette Balthazár:

-?zvegy Waldeck Rudolfné született Balogh Nóra úrh?lgy tizenhétéves leányával együtt Bécsben él, iparm?vészeti iskolájuk van a Leopoldstrasse 17. szám alatt III. emelet 8. ajtó. A leányt ágnesnek hívják s az idei freudenaui szépségversenyen els? dijat nyert 4685 szót?bbséggel. Feketeszem?, magas, karcsú, felt?n? szép lábú kis ?zike. Nyomasztó anyagi viszonyok k?z?tt élnek, mert anya és leánya az egyszer? barna kenyér tiszta és természetes ízét t?bbre becsülik a homályos úton szerzett ananász és ?szibarack-bowlé buja zamatánál.

D?m?t?r hálát adott az Istennek és ?rvendez? lélekkel csomagolt, hogy Bécsben f?lkeresse, magáévá tegye és elhozza ide, a zuglói-uti palotába régi szerelmét és ifjúkorának boldogságát visszaállítsa ?reg napjaira.

és útk?zben ekképen elmélkedett:

-Hiába, a természet, a származás és a családi nevelés, a vérmérséklet és a lélek csiszolatlan egyszer?sége ellen nem szabad er?szakot elk?vetni. Itt van az én esetem. Szédületes lendülettel haladtam f?lfelé a dics?ség és fény?zés, a vagyon és el?kel?ség kapaszkodóján. Bárón? feleség, libériás cselédség, arisztokrata baráti k?r ... mint egy operai rendez? csapongó képzelete ... minden ?si ?szt?n?m és hivatottságom ellenére er?szakosan kiforgatott egyszer? és paraszti egyéniségemb?l. Mi lett a vége? Gúny, szégyen, megaláztatás. Ha megmaradtam volna homályos és h?v?s zárkózottságom, munkával és küzdelemmel megédesített szegénységem, bohémes szerelmeskedéseim és polgári ?r?meim apró hotelszobájában, vagy egy külvárosi atelier fehérre festett csupasz négy fala k?z?tt ... nem jutottam volna sem a kétes és hiú pompa fellegvárába, sem a fullasztó és gyalázatos bukás ?rvényébe. Milyen gy?ny?r? lett volna kis vidéki templomok márványmadonnáit faragcsálni, gipsz?ntvények modelljeit gyártani, síremlékek terveit rajzolgatni, este jó pohár bor mellett pipázgatni, jókedv? és természetes cimborák k?zt muzsikálni és Nóra pompás derekát át?lelve, szép csendesen pihenésre ballagni, nap-nap után valahol egy kis falu határában, k?zel Budapesthez, mindjárt az út szélén épített f?ldszintes villában, ahol petroleumlámpa enyhe fénye mellett apa és anya, nagyocska leány, egy r?vidnadrágos fiúgyerek-teringettét! hadd j?jjenek a gyerekek, mint az orgonasípok,-négy ?t maszatos kis szobrászinas üld?gél, az egyiket nagyapámról Andrásnak, a másodikat apámról Pálnak, a harmadikat magamról Jánosnak, s leányt édesanyámról Klementinának, a legkisebbet, gy?ny?r?, feketeszem?, izmos, fürge, pajkos csavargó kis libuskát pedig ?róla: Nórának keresztelte volna a falu plébánosa ...

és a vasúti kocsi puha párnáján a boldogságtól elérzékenyedve, majdnem sírva fakadt D?m?t?r és oly izgatottan s oly s?r?n nyaldosta, kemény, kicserepesedett vastag ajakát, mint még soha életében ...

és két hét múlva Nóra és leánykája, ágnes már átvették a Zuglói-úti villa háztartását. A szobrász nem tagadta, hogy ezt a boldogságot barátjának, Balthazár rend?rkapitánynak k?sz?nheti, s hálája jeléül neki ajándékozta egyik legszebb alkotását, Lédának és négy gyermekének, Castornak, Polluxnak, Helénának és Klytaimnestrának bronzba ?nt?tt csoportozatát.

Ett?l fogva újra hangos és der?s volt a m?vész házatája. Nem csoda. Nóra és leánya ragyogóan érdekes és vidám teremtések voltak. János az els? pillanatban, ahogy Bécsben megpillantotta ?ket, majdnem felkiáltott annak a hasonlatosságnak a láttára, amelyet a fiatal ágnes és a húsz esztend? el?tt elvesztett Nóra arca, termete, hangja, járása és szempillantása mutatott.

-A természet csodálatos játéka ez-t?n?d?tt a szobrász meghatottan.-Az ég határtalan kegyelme, hogy ?regségemre visszaadta nekem egészségben és fiatalságban elhagyott múzsámat. Megismételte, megkett?zte az életemet. Húsz esztend? nyomtalanul t?nt el a hátam m?g?tt s most újra kezd?dik minden szépség és boldogság, mintha a húsz esztend?t csak átálmodtam volna. én is fiatal vagyok és újra kezdem az életemet.

és nyomban halálos szerelmet érzett Nóra leánya iránt.

-ámde mi lesz Nórával?-kérdezte ijedten ?nmagától.-Nóra érett asszonyi pompájában, kissé bágyadt és kiélt szépségben állott el?tte, mint egy fejedelmi tearózsa. Sokban emlékeztette ?t Van Roosen bárón?re, csakhogy Nóra fekete hajú és sugárzóan életer?s, dús, energikus, kacér és vidám. Csak D?m?t?r szemérmességén múlt, hogy nyomban nem folytatták ott, ahol-ezel?tt húsz esztendeje, Hellmer tanár atelierjében, a modellek és n?vendékek társaságában-abbanhagyták. A m?vész egyel?re nem élt régi jogaival. Egyrészt mert szerelmes volt a kis leányba, másrészt, mert házasságról, családról, gyermekekr?l és keresztel?r?l álmodozott, végül, mert becsületérzése, jámborsága és k?telessége azt sugallta, hogy Nórát kell a menyasszonyának tekintenie s rá kell biznia a továbbiakat.

Annyi bizonyos, hogy Nóra és leánya átvették a palotát, berendezkedtek és megosztoztak az uralkodáson. Kül?n lakosztályaikban meglep? izléssel, hozzáértéssel és otthonossággal elhelyezkedtek, nyomban barátokat, rajongókat, és ingyenél? tányérnyalókat gy?jt?ttek maguk k?ré és egykett?re kialakult a két imádandó és érdekes h?lgy udvara, amelynek majordomusa, kancellárja, mindenható kegyence és minisztere Balthazár lett, a rend?rkapitány. Az új társaságban alig volt egyetlen ember, aki Van Roosen bárón? uralkodása alatt is bejáratos lett volna a villába. A bárón? ugyanis a férfiak k?zül a fiatalságot, a n?k k?réb?l a meglett, vagy legalább is érett korban lev?ket invitálta. Most pontosan ellenkez? tendencia mutatkozott. A férfiak nagyrészt tul voltak az ?tvenen és a n?k a húszas évek virágzó ifjúságát képviselték. A férfiak a nyugalmazott tábornokok, versenyistállótulajdonosok, gazdag bankárok, lecsúszott arisztokraták, t?zsdeügyn?k?k, adósságba merült el?kel? államhivatalnokok k?réb?l kerültek ki, a n?ket a szinházak, dalcsarnokok, mulatók tájáról, az irodalom és m?vészet terméketlen hisztérikái k?zül, brilliánsoktól csillogó állástalan tanítón?k s m?vészn?vendékek pompás bundákba burkolt, szelíd és engedékeny nyájából terelte ?ssze a fáradhatatlan és szolgálatrakész Balthazár.

-Annyi bizonyos, hogy a város legszebb h?lgyei és leggálánsabb gavallérjai szerencséjüknek tarthatják, ha küsz?b?det átléphetik-hizelgett édeskés finomsággal D?m?t?rnek.-A cinquecento szalonjainak képe elevenedik meg itt, a te m?vészett?l és szépségt?l átlengett palazzodban.

és példákat sorolt fel a renaissance t?rténetéb?l. Sok hasonlóságot talált a D?m?t?r-villa társasága és a sienai Michelangelo eln?klete alatt álló m?vészkompánia k?z?tt, amely a római pestis dulása után az ?r?k város népét a maga zseniális bohóságaival az új élet élvezetére megtanította. Agostino Chigi bankár sógorn?jével, a szép Madonna Porziával állította egy sorba Nórát, küls?leg pedig madame d'Etamnes-nál, I. Ferenc kedvesénél, s?t Diane de Poitiersnél is kül?nbnek magasztalta ?t, aki szépségén, okosságán, zsenialitásán kívül még erényességével és h?ségével is felülmúlja halhatatlan el?deit. Meghatottan és ellágyultan kívánt szerencsét az új élet ?r?meihez és kijelentette, hogy ez D?m?t?r János életében van olyan nagyszer? epocha, mint a renaissance az olasz és francia kultúra t?rténetében.

Mindamellett nagyon tévedne az, aki ebb?l azt k?vetkeztetné, hogy a szobrász boldog volt ebben a renaissanceban. A helyzet egy cseppet sem hasonlított ahhoz a romantikus elképzeléshez, amelybe ? az új életet beállította. Nyoma sem volt abban sem a hajnalban kezd?d? munka áhítatos buzgóságának, a verejtékez? alkotás diadalmas fáradságának, az esti pipázgatások, a jólelk? és egyszer? cimborák k?zt való muzsikálgatások, kuglipartiek és erdei kirándulások, vasárnapi s?r?zések és ezüst?s holdvilágnál végzett halászgatások idilli ?r?meinek. Az Angelus hangjait elnyomták a zongorán el?adott modern négerdalok akkordjai, fülemile és pacsirta helyett kezd? operaénekesn?k trillái csattogtak a park villanyk?rtékkel gyéren világított bokraiban, s kugliparti helyett nehéz bakkarajátszmákban kellett résztvenni a megrémült lelk? szobrásznak.

Néha ugyancsak megszeppent, ha átgondolta, hogy mire vezet ez az élet. De Nóra és ágnes oly szép volt s a társaság minden tagja oly fennen magasztalta a két h?lgy t?kéletes erényeit és vonzó társadalmi tulajdonságait, hogy nem tudott beleszólni a fiatalság ?nfeledt, bájos k?nnyelm?ségeibe.

-Hadd tombolják ki magukat a sanyarú évek egyhangú és unalmas nélkül?zései után-gondolta atyai belátással.-Majd megunják és ráj?nnek arra, hogy az igazi boldogság az élet csendes harmóniájában és az igénytelenség b?lcsességében rejlik. Aztán majd elválik: vagy az anyja, vagy a leánya a feleségem lesz ... s ez f?loldja a most még fülsiketít? disszonanciákat.

és ? maga lassan-lassan elvonult. A park végén egyszer?, de tágas üvegateliert állított f?l magának s ott hajnaltól estélig gyúrta, formálta, simította megkezdett kolosszális kompozicióit. és esténkint, mikor a díszcserjék, rózsafák, délin?vények, ritka piniák, egzotikus virágbokrok alól a h?lgyek társaságának ezüst?s kacagása, poharak csengése, a szalon-kapelle buja táncmuzsikája f?lhangzott, szerelmes párok gyakran odalopództak a szobrász ablakához s a függ?ny?k k?z?tt lesték a lihegve, dohogva, izzadva küzk?d? m?vészt.

D?m?t?r haja, bajusza, szem?ld?ke fehér volt a gipsz, agyag és márványpor szállongó felh?iben, hatalmas t?rzse g?rnyedezett a k?t?mb?k, agyagmasszák emelgetésében, felgy?rt karján kirajzolódtak az erek, ahogy az anyag ellenállásával viaskodott. Sírt a márvány a fürész fogai alatt, ny?g?tt az agyag a herkulesi marok szorításában, szikrázott a szilánk a vés?, a kalapács, a reszel? súlyos érintésére, egy nagyszer?, haragos, zord szimfónia zenéje kisérte a m?vészi er?feszítés isteni tornáját.

A szerelmesek nevettek és féltek és elfutottak, mert szégyelték volna magukat, ha a verejtékez? Cikiops észreveszi kiváncsiságukat.

Egy ilyen éjszaka után reggel nyolc órakor megjelent a házban egy ügyvéd, két tanúval, egy rend?raltiszttel és három, egyenként százezer koronáról kiállított váltót mutatott be D?m?t?rnek, amelyre a m?vész neve szemmelláthatólag hamisítva volt.

Nóra volt a hamisító.

D?m?t?r eladta készen álló szobrait, bronzait, érmeit, reliefjeit, gipszmodelljeit és k?telezte magát, hogy ?t esztend?n keresztül minden m?vét átadja a hitelez? bankároknak. és nem is haragudott.

-Legalább lesz, ami munkára ?szt?kéljen.

Nóra azonban sírt és vonaglott a lelkiismeretfurdalás és megbánás tisztító tüzében.

-Ezután más életet élünk-fogadkozott anélkül, hogy D?m?t?r ezt megk?vetelte volna.-Mindenekel?tt férjhez adjuk a leányomat.

és bemutatta j?vend?beli vejét gróf Enrico Pagginit, olasz lovastisztet szolgálaton kivüli viszonyban, egy huszonnégy éves, egérszem?, piros ajkú karcsú gavallért, a ház gyakori vendégét, aki nem tud ágnes nélkül élni, de hogy vele élhessen és elvihesse haza Sienába, ?si kastélyuk, olajfaerdeik és sz?l?lugasaik f?ldi paradicsomába, kétszázezer korona hozományra van mulhatatlanul szüksége.

D?m?t?r boldog volt, hogy a legdrámaibb problema: Nórával szemben való k?telességei és ágnes iránt kilobbant szerelme ilyen pompás ?nkéntelenséggel megoldódott.

-Nem is volt tiszta és erk?lcs?s gondolat-állapította meg magában b?nbánóan, hogy vágyaimmal -habár titokban is-e gyenge és ártatlan leányka után t?rekedtem. Az Isten újja ez-mondogatta megbékélten és rezignációval.

és házára kétszázezer koronányi jelzálogk?lcs?nt vett fel, hozományul a szerelmeseknek.

-Menjetek békével Sienába és legyetek boldogok.

A mihez extázistól reszket? hangon kivánt szerencsét Balthazár is, a ház szolgálatkész és ?nfeláldozó barátja.

* * *