Chapter 2 2

Erdélyben, Gyergyószentmiklóson született s már gyermekkorában csodájára jártak a falubeliek.-Olyan ?kle van, mint egy medvebocsnak-mondták rá az ?regasszonyok, akik tulozzák ugyan a dolgokat, de nem szépítik az igazságot. Vaskos, formátlan és kissé együgyü arckifejezésü legényke lett Jancsiból, aki tíz esztend?s korában már a kovács mellett fújta a tüzet s irgalmatlanul szorította markával a lovak bokáit, amikor rátették a vasat.

A legnehezebb kalapáccsal úgy csapkodta az üll?t, hogy az egész kovácsm?hely rengett,-az ifju Vulcanos dolgozhatott ily heroikus jókedvvel, amikor a Kentaurokat patkolta az Olympos v?lgyeiben. János azonban mégsem maradt kovács, pedig bizonyos, hogy e téren is jelentékeny hírnévre tesz vala szert óriási ereje és kezének ritka ügyessége miatt. A gigantikus testben ugyanis finom és álmodozó gyermeklélek pihegett. Nem félt a legvadabb ménekt?l és megbirkózott a legsulyosabb p?r?ly?kkel is; de nem mert szemükbe nézni a hetyke és kacér kis parasztlányoknak és k?nnyekig elérzékenyedett egy históriás ének hallatára. órákig elbámészkodott a vásárosbódék olajnyomatain és porcellánfiguráin; úgy szerette a virágokat, mint egy szerelmes hajadon; képesk?nyv, mézeskalács-szentek, faragott botok, festett cserépedények, figurás tajtékpipák leirhatatlan lelkesedésre hangolták és megrikatta az orgonaszó a templomban. Gyakran elbujt a kovács szérüskertjében és agyagból, fából, kenyérb?l, ablakos tótok gittjéb?l alakzatot formált a maga mulatságára. Végre is otthagyta a mesterségét és a gyergyói agyagipari iskolába kéredzkedett. Apja is ezermester, fafaragó, rejtélyes elméjü székely; anyja finom ételek készít?je, álomfejt?, mesemondó, el?imádkozó, ezerjófüves asszony: nem csoda, ha a gyermeknek inkább kedve telt cifra tálak, korsók, cserépedények, agyagvázák készítésében, mint lovak patkolásában. Az iskola igazgatója már a második esztend?ben felvitte Pestre. Csodagyermek gyanánt mutogatták. Csak úgy fejb?l, percek alatt a legcsodálatosabb figurákat gyúrta ki az agyagból.

Itt mód felett megtetszett neki a Kerepesi-temet? tájékán letelepedett sírk?faragók élete. Otthagyta az iskolát, hátat fordított a csodagyermek minden dics?ségének és k?faragólegénynek állott be Piacella Virgil mester m?helyébe. Itt ismerte meg az anyag sokféle fajtáját, a márvány, a homokk?, a gránit legbens?bb titkait, szín, keménység, finomság, er?, optikai és hangulati hatások tekintetében. Ráj?tt, hogy másmilyen k? kell egy ifjú sz?z és egy g?rnyed? munkás, vagy egy marcona katona figurájához. Mindent meglátott, megérzett, kitapasztalt, ami a mesterséghez szükséges. Mert éjjel-nappal dolgozott. K?zben meghallotta, hogy a k?faragást Olaszországban sokkal jobban értik, mint akárhol a világon. Elkószált Olaszországba. Végigbarangolta a lombárdiai temet?ket s leszállt a márványbányákba, hogy a maga két hatalmas karjával fejtse a k?vet.

-A k?nek is van lelke, jelleme és szerelme, ?r?me, fájdalma és szeszélye-mondogatta szószerint értelmezve a saját szavait.-én ismerem a k?vet, a mindenségit,-tette hozzá ?nérzetesen s erre volt legbüszkébb egész életében.

Legjobban szeretett volna mindvégig k?faragó maradni és keze alól, minta nélkül, a maga esze-szíve, lobogó fantáziája után egyre-másra n?ttek volna ki a Madonnák, Piéták, búsuló szentek, fáklyás angyalkák és pihen? oroszlánok.

-De így mégsem mehet tovább, kár az ily tehetségnek elkallódnia-er?lk?dtek barátai, csodálói és protektorai és a legényt elvitték Bécsbe, hogy megtanítsák az alkotás titkaira.

Ekkor már a harminc felé járt az óriás test?, csecsem?lelk? és áhítatos szív? ?reg k?faragólegény.

Bécs. Itt úgy járt a székely parasztfiú, mintha egy Luther korabeli német szerzetes, egy 1550 el?tti angol kurta nemes, vagy Rabelaisnek kortársa, egy faragatlan francia katona becseppent volna a Mediciek udvarába. Amaz holtra rémült Accolti Bernát és Fregora Constanza asszony, Macchiavelli és Aretino k?rm?nfont, szellemes és finom élcel?déseit?l, a tonus emelkedettségét?l, az evés, tánc és zenélés eleganciájától, a társasági illemszabályoktól és a csiszolt erk?lcs?k számtalan tilalomfájától; D?m?t?r János pedig, aki ?szt?ndíjai, sikerei, b?ven hulló honoráriumai révén a Hellmer-iskola legjobb társaságába keveredett, színházba és éjjeli mulatóhelyekre, a Práterbe és bádeni kirándulásokra vet?d?tt, szép kétszobás lakásban lakott, reggelijét tükr?s-márványos, freskós, bronzportálés kávéházban k?lt?tte el,-szívdobogva, ijedt lélekkel ténfergett az új k?rnyezet kényelmetlen és kimért szokásai k?z?tt.

Ahogy végighallgatta kollégáinak k?nnyed és tartalmas csevegését, a tanárok mély járatú fejtegetéseit, ?sszeszorult a szíve a maga faragatlansága és tudatlansága miatt. Beismerte, hogy a szállodák és éttermek pincérei, a tánctermek kis táncosn?i, a virágárus lányok és az olcsó modellek magasan felette állanak az ? gyergyószentmiklósi modorának. A magyaron kívül egyetlen nyelvet sem értett, kivéve husz-huszon?t útszéli és kocsmai olasz és német kifejezést. Magyar lapokat olvasgatott, de mindig elakadt a lélekzete, ahogy az újságok hasábjairól egy szédületesen komplikált és finoman elrendezett társadalmi, politikai és tudományos világ meredt feléje. Alig lehet elképzelni, mily megd?bbenés fogta el, amikor megtudta, hogy az állami életnek min? bonyolult a gépezete, mily sok statisztikai, gazdasági és t?rténelmi ismeretre van szükség, hogy valaki a legkisebb kérdéshez hozzászóljon. Nem csoda, ha azt hitte, hogy az újságok minden sorát európai lángelme, egyetemi tanár, akadémikus, vagy polihisztor ?reg b?lcsész írja. Az ujságokból j?tt rá, hogy neki sejtelme sincs a b?rzér?l, a hitelügyi, ipari, kereskedelmi berendezkedések elemeir?l, hogy sohasem hallott semmit a k?zlekedési eszk?z?k technikájáról, legkisebb ismeretei sincsenek az orvosi, lélektani és fizikai tudományok területén, nem érti a szakkifejezéseket és latin idézeteket, nem jártas a színház, táncm?vészet, divat, társasági szokások titkaiban és hirét sem hallotta az archeológia, stilusismeret, bútorok, ékszerek, ruhák, toilette-eszk?z?k tudományának, amir?l pedig még a modell-lányok is úgy beszéltek, mintha édesanyjuk tejével szívták volna magukba annak ismeretét. A perzsasz?nyeget nem tudta megkül?nb?ztetni a német gyárak teppichjeit?l, az irodalmat a modern színm?vekt?l, Ruskint a praerafaelita m?vészett?l, az urat a milliomostól, a szocialistavezéreket a szocializmustól, a riportereket a notorius hazudozóktól, a kritikusokat a nagykép? csizmadia legényekt?l és a secesszionistákat a széllel bélelt lakásberendezési ügyn?k?kt?l. Sajnos, D?m?t?r János csaknem harminc éves volt már s még nem ivott Cliquot-t, nem látott orosz balletot, nem volt spiritiszta szeánszon, nem ült automobilon és nem lévén uriasszony szeret?je, nem szagolt még levendula-illatot párisi csipkefehérnemün.

D?m?t?r látta, hogy az ? fantáziáján kívül van egy széles és ragyogó világ, amelynek csak a kerítésén pillanthat be néha, de magáévá nem teheti sohasem. Ez nem bántotta túlságosan, de félszeggé tette és zárkózottá. A nagy stílust nem szerette és nem kívánta, de a maga kicsinyes kedvteléseit, polgári szokásait és naivitásait restelni kezdte. Fogta a k?nyveket s kiteregette maga el?tt, hogy felhabzsolja tartalmukat; csak gy?trelmet és még nagyobb félénkségét merített azokból. Nekifeküdt hát a munkának, hogy annak boldogságával és dics?ségével ellensúlyozza társadalmi fellépésének és tudatlanságának goromba fogyatkozásait. A k?nyvekb?l csak szavakat olvasott, de a munka derekasan haladt el?re és két esztend? múlva kijelentették róla, hogy a legnagyobb szobrászok géniusza vajudik a m?veiben.

Egyebekben boldoggá tette, hogy csak tisztel?i, csodálói és barátai vannak s egyszer? paraszti modora nem árt a nimbuszának és szavai helyett aktjait és kompozicióit mérlegelik. Mindenki szerette s ennek ? tiszta szívb?l ?rvendezni tudott, nem gondolván arra, hogy a talentumokat mindenki támogatja addig, amig felülr?l kezelhetik és hátára kapaszkodva, vele szemben a protektort játszhatják.

és ek?zben elj?tt az asszony is. Nórának hívták, rajongó, hibátlanul szép, ragyogó fekete szem?, de tehetségtelen kis szobrászleány volt, aki egyenesen felkínálta neki az els? szerelem égi ajándokát. Róla mintázta európai hirü alkotását, Nausikaat, amint Odysseus el?tt a tenger partján megjelenik. Ekkor fogamzott meg elméjében, hogy domborm?ben illusztrálja majd e homerosi kalandor naiv h?stetteit, amelyek az ? gyermekded kedélyét mindennél jobban érdekelték.

A szobrászn?vendék Nóráról mintázta els? remekm?vét, de t?bbé sohasem merte modellnek használni szerelmét. Oly magasra emelte ?t áhítatos rajongásában, hogy elrémült attól a gondolattól: a világ szájtátó bámulásának kitenni az imádott test intim titkait. A férfi féltékenysége bizonyára nem egy remekm?t?l fosztotta meg az emberiséget, de D?m?t?r azt tartotta, hogy a m?vész minden dics?ségénél t?bbet ér, hogy Nóra szépségének misztériuma egyedül csak az ? számára nyilatkozik meg. Mikor aztán Nóra kiszakadt a Hellmer-iskola k?telékéb?l, D?m?t?r szomorúan utrakelt, hogy Párisban, Rómában és a g?r?g f?ld?n tanulmányozza az antik szobrászatot. Most, hogy már nem látta, hideg fejjel tudta rekonstruálni Nóra testének klasszikus szépségeit és belevitte azokat az antik istenn?k elgondolásába. úgy érezte, hogy most, az elviharzott szenvedélyek után, t?kéletesebben látja az él? remekm?vet is. Ráj?tt, hogy a nagy m?vészethez szükséges a szerelem; de az is kell, hogy a szerelem már a múlté legyen a remekm?vek születése alkalmával. Igy van ez minden m?vészetnél, kivéve talán a zenét. ámbár ki tudja? Minden ember egy individuális kis világ és bolond az, aki az ?sszes teremtményeket k?z?s t?rvény alá akarja vonni az ? g?g?s tudákosságában.

Az bizonyos, hogy D?m?t?r János hamar európai hír? szobrász lett. Hazahívták Pestre, a kormány kinevezte professzornak, a király rendjelekkel tüntette ki, de a m?vész legjobban annak ?rült, hogy ?zvegy édesanyját felhozathatta Gyergyószentmiklósról és vasárnaponkint, mint a müncheni Stuck, cilinderbe, fekete redingotba, lakkcip?be gavallérosan ki?lt?zk?dve, megsétáltatta a fejkend?s, feketeruhás, pápaszemes, szelíd ?reg parasztasszonyt a dunaparti korzón és a Stefánia-út lombjai alatt.

?t évig tartott ez az idillikus élet, akkor a gyenge, beteges anyóka kivonult az antik istenek, k?zépkori szentek, t?rténelmi héroszok, államférfiak és mágnásasszonyok márványképmásai k?zül, ki a Kerepesi-temet?be. A m?vész stilizált falusi feszületet állított a sírdombja f?lé, olyant, amin? Gyergyószentmiklós határán, az út keresztezésénél állott, sovány, vérz?fej?, t?viskoronázott, kecskeszakállas Krisztussal, amint lába alatt a názáreti Mária zokog a fájdalomtól. Máriában az édesanyja vonásait ?r?kítette meg, gyermeki áhitattal úgy vélvén, hogy nincs méltóbb emberi lélek, aki az úr lábánál helyet foglalhatna, mint az ? szerelmes szül?je.

Ez volt az els? szobra, amelyben az emberek, kül?n?sen kartársai és a kritikusok, számos feltün? és sajnálatos hibát fedeztek fel és gáncsolni sem átallották az alkotóját.

-A Mestert?l bizony t?bbet várt volna az ember. A Krisztus határozottan csúnya, Mária pedig unalmas.

* * *