Chapter 10 10

Bármilyen s?tétnek látszott is a helyzet, a szobrász szívében nem tudott gy?keret verni a bánat. úgy látszik, e kis fekete virág számára nem volt abban elég porhanyós a talaj. A k?nnyek hamar elpárologtak róla, mert hegyi leveg?, erdei szell?, rétek, kaszálók, sz?l?hegyek és gyüm?lcs?s?k egészséges kipárolgása már ?seinek keményre és ruganyosra edzették a lelkét. D?m?t?r nem volt dekadens, a szenvedélyek viharaiban nem rongyolódott le az idegzete, a teremtésit, hírét sem ismerte a sexuális neuraszténiának és sejtelemmel sem bírt a Freud-féle traumák romboló hatásáról.

-Szerencsétlen ?reg fickó-mosolygott benne a más kárán ?rvendez? lélek,-mint érdemelte ki a sorstól ezt a pirosra mázolt termetes koporsót, a Walpurgis éjszakának ezt a v?r?shaju boszorkánykirályn?jét? Lám, nekem sohasem volt dolgom ilyen sz?rnyeteggel; maga a nagy Pán is ijedten menekülne az ? Meduza-szemének szikrázása el?l. Ha erre gondolok, igazán nincs mit sopánkodnom a sorsomon: Van Roesen bárón? enyhe egyptomi nostalgiáival, apró Astarte és Mylitta-szobrocskáival, Nóra a maga vidám és duhaj temperamentumával: ?nfeláldozó bajadérok voltak ehhez a fogatlan furiához képest. Nekem, mindent ?sszevéve, szerencsém volt a szerelemben s ezt kevés ember mondhatja el életének ?tvenedik esztendejében.

Jókedv?en ballagott a kanyargós utcák k?vezetén, találomra, csak a séta és az emberek k?z?tt való gondtalan elkeveredés céljából. A társzekerek düb?rgése, a fiakkerlovak patkóinak csattogása, a házalók elnyújtott kiáltásai, az utcagyerekek éles füttyentései, a villamosok csilingelése kellemesen élesztgette benne a nyüzsg?, kavargó, hangos élet szeretetét.

-Mindenki tesz-vesz, sür?g-forog, iparkodik. Hej, azért szép az élet, a mindenségit s most szabad ember vagyok és azt teszem, ami kedvemre való!

Oszlopos lábaival csakúgy rótta a kilométereket. Cseppet sem volt fáradt és elméjében egyik terv a másikat kergette. Ha útjába egy szép asszonyi figura akadt, mindjárt az Odyssea valamelyik n?i alakja jutott az eszébe s mire leért a Dunapartra, az elevátorok és k?zraktárak tájékára, a járókel?k k?zül két szép Kalypsot, egy formás Kirkét, egy tucat apró tengeri sz?rnyeteget, három-négy hórihorgas phaeák hajóslegényt és néhány karcsú Nereidát mintázott le a szemeivel.

A k?zraktárak táján leült egy alacsony k?kockára, amelyhez az uszályhajók drótk?telét szokták er?síteni. A Duna hátán szürke fények opalizáltak; a g?z?s?k komor füstfellegeket pipáltak égre meredt torkukból.

A part mentén most szálltak ki a hajókból a Ferencváros meztelen Tritonjai, a malmok lisztes falai reszkettek a gépek súlyos járása alatt. Hosszú, keskeny vashidak karolták át a malmok és az elevátorok k?z?tt sorakozó raktárakat, a k?partot, a lépcs?ket és az út szélén himbálódzó csónakokat. Hatalmas fekete buzaszállító uszályok gyomrába félmeztelen, vizeshátu, csapzotthaju munkások dobálták a súlyos zsákokat. A k?zraktárakban vasúti kocsikat tologattak. A lokomotivok olyat füttyentgettek, hogy belenyilalt az ember dobhártyájába; a hajók kürtje f?lzúgott, mint éhes sz?rnyeteg a mesék oceánjain. Apró propellerek szelték a szürke hullámokat, amelyekbe lelecsapott egy vizigalamb, korty italt szívni szomjas bend?jébe. A lépcs?k alján halászok hálót k?t?gettek, mellettük egy komoly nyugdíjas hivatalnok horgászott türelmesen. Katonák karjukon a rakparton álló kis kocsmákba vezették szeret?jüket s a fuvarosok meg-megálltak egy pohár h?sít?re, ahol szép pincérleányt tudtak az alacsony csapszékek k?rül. A nap lassan csúszott a budai hegyek alá és s?tétlila, kékes és rozsdaszínü árnyékokat vontak ferde sugarai a hajók farára.

-Ejnye, de pompás egy élet ez-buggyant ki D?m?t?rb?l az elragadtatás, ahogy végigbámészkodott a vidáman verejtékez? eleven munka, a kellemes er?feszítések, a távolból gyerekjátéknak látszó fuvarozás kaleidoskopján.

és ott, ültében, eszébe jutott, hogy neki nincs oka a keser?ségre. Az ember sokkal gazdagabb, mint ahogy egy nagy bukás után elképzelné. Lám, neki aranyórája, lánca, gyémántgy?r?je és néhány száz forintnyi készpénze van, ezen vesz Budafokon vagy Tétényben, Leányfalun vagy Pomázon egy kertes hajlékot, m?termet épít az északi oldalra és folytatja Odysseáját ott, ahol elhagyta. Hol is hagyta el? Penelopénál.

-Az asszonyok pedig arra valók, hogy modellt álljanak a szobrásznak, kellemes órát adjanak a legényeknek és gyermekeket szüljenek férjeiknek-állapította meg elméjében és megbocsájtott az asszonyoknak.-Csak szegény Virgil barátom veszett el mind?r?kre. Ha csak ?reg Klytaemnestráját nyakon nem ragadja és egy s?tét éjszaka bele nem hajítja a Duna k?zepébe.

és mik?zben tétényi vagy pomázi m?termén ábrándozott, megpillantott egy szürke kend?be burkolt asszonyszemélyt, amint egy k?kockán üld?gél és fejét jobbra hajlítva, egész testével térdére támasztott k?ny?kére nehezedik.

Melléje négy-?t esztend?s lányka simult és almát eszegetett. A csoport annyira plasztikus, a konturok a leáldozó nap hátsó világításában oly élesen rajzolódtak a leveg?be, az egésznek hatása oly egységes, befejezett és szobrászi volt, hogy D?m?t?r el?vette vázlatk?nyvét és nyomban belerajzolta a k?rvonalakat. Penelope Telemachossal a tenger partján ül és Odysseus után epekedik.

Minthogy azonban D?m?t?r nemcsak m?vész, de emberszeret? ember is vala, k?zelebb lépett az anyához s gyermekéhez, hogy megtudakolja bánatukat. Az asszony ráemelte szép kék szemét, végigsimította kend?je alól kir?ppent sz?ke fürtjeit és szaporán elmesélte, hogy nincs pénze meleg vacsorára és éjszakai szállásra, csak ez a gyenge beteg gyermeke van ezen a kerek világon.

-Hát a gyerek apja?

-Meghalt a Lipótmez?n. Agyonitta magát, kit?rt rajta a delirium. Nagy kár érte. Derék szépségének és okosságának párja nem volt sehol.

-Csak részeges volt, ugye, a megboldogult?

-Annak sem ? volt az oka. Egyszer nagy szerencse érte, egy uraság elt?rte a karját és tízezer forint fájdalomdíjat fizetett érte az én Gyurkámnak. A nagy vagyon elvette az eszét. Azóta nem dolgozott, csak ivott és engem mindennap félholtra vert, mert f?lébredt benne a féltékenység.

D?m?t?r érezte, hogy ?sszeszorul a szíve és nagyot szeretne káromkodni fájdalmában. De az asszony semmit sem vett észre és tovább mesélte:

-Nem lett volna baj, mert ebb?l láttam, hogy szeret. és amikor megelégelte a verést, akkor majd agyonszeretett a szerelmével. Minden rendben lett volna, ha el nem ?li a pálinka.

A szobrász megfogta az asszony kezét és elvezette egy kültelki szállodába.

-Holnap reggel elj?v?k magáért.

és szerencsétlen áldozatát, Vékony Gy?rgy cementmunkás ?zvegyét magával vitte Pomázra, ahol egy kertes házat, két malacot, kotlós tyúkot tizenkét csirkével, egy pár galambot és n?stény házinyulat vásárolt, amely éppen fiadzás el?tt állott. Erre k?lt?tte óráját, láncát és brilliáns jegygy?r?jét, Van Roosen bárón? ajándékát.

Hogy pedig m?termet is építhessen, f?lkereste a Bank r.-t. igazgatóját, háromezer korona k?lcs?nt vett t?le s azon a pomázi ács segítségével maga építette f?l üveges atelierjet, úgy, ahogy azt Egger Linz kartonjain láthatod. és azt is láthattad, ha valaha arra volt az utad, hogy reggel ?t órakor már ott serénykedett D?m?t?r a durván ?sszeácsolt filagóriában, amelynek gerendáira fiatal vadsz?l?, krimzonrózsa és klematisz kúszott f?l, hogy az épület goromba állványait gyengéden eltakarja. Az udvaron egy sugár, sz?kehaju, fehérarcu menyecske tipegett vékony r?vid alsószoknyában a baromfiól k?rül és kezéb?l etette a galambokat.

-így élhetett Ogigia szigetén hét esztendeig Kalypso tündér és Odysseus-állapította meg D?m?t?r boldog mosolygással, miután f?lfedezte, hogy annakidején Balthazár rend?rkapitány úrnak igaza volt: a durva k?nt?s, a piszkos condrák alatt néha antik istenn?kre emlékeztet? testek bújnak meg, mint ahogy a disznók elé ?nt?tt moslékban néha igazgy?ngy rejt?zk?dik.

Attól kezdve az asszony modellje és h?séges szolgálóleánya volt D?m?t?rnek, aki elhatározta magában, hogy feleségül venné aranyhajú Kalypsoját, ha annak rendje-módja szerint el tudna válni Van Roosen bárón?t?l.

-Ez a derék, jámbor teremtés, aki fiatal életét nyomor és ütlegek súlya alatt t?lt?tte, úgy néz rám, mint az élet és halál fejedelmére, urára és parancsolójára, nagy és hatalmas királyra, a jó Isten f?ldi helytartójára. Ennek nem lesznek Astartei és Mylitta-szobrocskái, alexandriai elefántcsont-penátesei, baziliskusai, kigyói és papagályai. Ez nem fog a nevemre váltót hamisítani, nem sz?kik még a legjobb barátommal, s ami a f?, olyan fehér a b?re, oly rózsás az arca, oly kerek a csip?je, oly finom a térdhajlása, oly duzzadt és karéj a melle, hogy érdemes neki szentelni ?reged? napjaimat. és a modell sem kerül pénzbe-tette hozzá sz?kkebl?en, mert megtanulta, hogy a milliók mily k?nnyen elúsznak a rangos élet keretében.

így is t?rtént volna, ha egy nap be nem állít Vékony Gy?rgy, a cementmunkás és vissza nem k?veteli elrabolt feleségét. Az asszony sírt és vonaglott és szerelmi ?rj?ngésben dobta magát a félkarú munkás mellére. D?m?t?r elképedve nézte a jelenetet.

-?n, kedves atyámfia, tudtommal meghalt a Lipótmez?n.

-A fenét!-tiltakozott a férj és kikergette D?m?t?rt a házból.-Ha egy szót szól, f?ljelentem magát vén vaddisznó a rend?rségen-kiáltotta utána fenyeget?leg.-Hogy éppen az én feleségemre éhezik a komisz k?faragó-ordította utána, amikor megtudta, hogy D?m?t?rnek nincsen ujabb tízezer koronája, s?t semmi egyebe nincs, mint a háza, m?terme és az ott f?lhalmozott márványt?mbjei.

A szobrász még néhány szót szeretett volna váltani asszonyával.

-Miért mondta lelkem, hogy az ura elpusztult a tébolydában?

Sárika anyja sírva fakadt és odabújt az ura hóna alá.

-Az Isten elvette az eszemet-szepegte igazi és mély b?nbánattal.

-Most azonban kifelé!-üv?lt?tte újra a férj és az országútra mutatott, amelyen vígan kapargáltak D?m?t?r csirkéi az imént elhaladt, búzával megrakott szekér nyomában.-D?g?lj?n meg ez a szemét ott az árokban!-káromkodott vérbenforgó szemmel a munkás és félkarját égnek emelve, rettent? átkot mondott a m?vész fejére, amiért másodszor is t?nkretette családi boldogságát.

D?m?t?r szótlanul ballagott a búzakévék alatt csikorgó, síró, ny?gdécsel?, jajgató szekér után, amelynek tetején barna suhanc ?lelgetett egy kipirult parasztleánykát.

-No most aztán csakugyan végeztem az asszonyokkal -sóhajtott keserves haragjában.-Az asszonyok még arra sem méltók, hogy mintát vegyünk róluk antik eposzok alakjaihoz. Undorodom a fajtájuktól, becstelen n?stény valamennyi.

De csak az els? f?lgerjedésében volt ilyen kegyetlen és igazságtalan. Mire odaért a kis gyertyánfaliget szélére, agyáról szépen lehúzódott a vér szíve tájékára és haragja f?lolvadt a megadás és megbocsájtás szelid fatalizmusában.

-Sors bona, nihil aliud-ismételgette magában megbékélve és leheveredett egy k?kénybokor alá és az égen legelész? bárányfelh?ket nézegette.-Annyi az egész-vonta le mindebb?l a tanulságot,-hogy nekem nem való az asszonyokkal való kisérletezés. Vékony Gy?rgygyel nem tudom kiállani a konkurrenciát. Miért? Mert bármily alávaló, nyomorult, piszkos, izgága és hirtelenkezü ember ez a Vékony, Juliska mégis ?t szereti, nem pedig engem. Tehet err?l Juliska? Nem. Sem ?, sem Vékony Gy?rgy, sem én. Sors bona, nihil aliud.

és elhatározta, hogy hátat fordít a világi élet minden hiu pompájának és életét a jól fel?lt?z?tt, s?r? ruhared?k alatt imádkozó szent asszonyoknak és stigmatizált szüzeknek szenteli valamely kolostor h?v?s cellájában.

* * *