Chapter 8 8

Az ember szépen megházasodik, mindegy, ha ?reg korában is, csak az a fontos, hogy magához való n?személyt vegyen feleségül. Mindenki megbánta, aki akár alul, akár felül házasodott a rangján. M?vészember, alacsony származású, még ha királyok barátja is, ne vegyen el f?rangú h?lgyet, mert az megcsalja az inasával; aki pedig modelljét vagy cselédleányát teszi nejévé, biztos lehet, hogy felesége beleszédül el?kel? barátja karjaiba.

Nóra már nem éppen fiatal, de szép, temperamentumos és kívánatos; józan, de tele van az élet vágyával és be tudja ragyogni kedélyével, szerelmével és okosságával egy m?vészember ?regségét. Ismeri a világot, tud férfiak és asszonyok nyelvén beszélni, jártas az üzleti élet titkaiban (maga is iparm?vészeti tárgyakkal kereskedett), szereti a pénzt s otthonos a jólétben; bizonyos, hogy nagyszer?en fogja adminisztrálni az ura m?vészetét. Hogy eddig tékozló volt és egyszer megbotlott a t?rvény paragrafusaiban: ennek a hirtelen átmenet, a váratlan szerencse és helyzetének bizonytalansága volt az oka. Most már torkig van az esze-veszett karnevállal, szinte áhítozik a nagyb?jt szigorú mértékletessége, takarékoskodása, valamint a vagyongy?jtés hasznos ?r?mei után és szép csendesem készül?dik az ?regség napjaira. Ezentúl tehát Nóra kezeli a vagyon megmaradt roncsait. Nóra egyezkedik a bankárokkal, akiknek els?bbségi joguk van minden új alkotására, t?rlesztgeti a jelzálogk?lcs?nt és megveti alapját az anyagi újjáéledésnek. ? pedig dolgozik, a mindenségit, éjjel-nappal dolgozik, mint az igavonó barom, mert labor omnia vincit és úgy sincs más ?r?m ebben a cifra rongyos f?ldi életben. és ha a villát el kellene adni? Ha automobilt és fogatot t?bbé nem tarthatna? Vigye el az ?rd?g! Hadd j?jj?n a dunamenti kis k?zség, a fehérre festett csupasz atelier, a napsütéses udvar a vén diófával, csak ott legyen Nóra a ragyogó fekete szemével és ringó termetével, aztán hadd j?jjenek a gyerekek, András, Pál, János, Klementina, Nóra, teringettét, úgy sincs semmi ?r?m más ezen a kerek világon.

-Nóra-rontott be barátn?jéhez villogó szemekkel, ég? arccal, extázistól kicserepesedett ajakkal a m?vész,-akar-e a feleségem lenni, édesem?

Nóra szemérmesen elfordította a fejét, néhányszor halkan k?hintett, azután odaborult a férfi vállaira.

-Meg tud-e nekem bocsájtani?

D?m?t?r János térdére ültette az asszonyt és emlékeztette ?t Hellmer professzor m?termére. Majdnem sírtak. Nóra úgy belebújt a szobrász hatalmas karjaiba, mint Vénus szerelmes galambja a fészkébe.

-Te vagy a legdrágább, legjobb, legszebb ember ezen a világon.

Kit?zték az esküv? napját, addig Nóra a villa északi szárnyán Van Roosen bárón? üresen hagyott hálószobájában lakott, D?m?t?r pedig a kerti m?teremben t?lt?tte éjszakáit.

-Jegyesedhez pedig ne k?zeledjél az esküv?d napjáig-súgta neki egy imádságos, el?énekes, szemérmes ?reg parasztasszony hangja, ezerjófüves édesanyja ?si magyar tradiciós szelleme.

János két hét alatt megmintázta a bolyongó Odysseust, amint hazatér és feleségét Penelopét a kér?k karjaiban találja; a fáradt h?s megrendülve, némán nézi az orgiát; áll az ajtóban, de már egyik vállával kifelé fordul; szenved? arcának csak a profilja látszik. A domborm?vet, amely két méter magas és négy méter hosszú volt, a párisi nemzetk?zi tárlat számára készítette. Valahányszor ránézett, mindig Michelangelo és a Kentaurok harca jutott az eszébe.

-Ezzel kezdem meg az új életet-d?rm?gte magában, amikor agyagportól és izzadtságtól ?sszecsapzott kemény haját borzolgatva, gyulladt szemmel, liheg? ajakkal ott állott a kész remekm? el?tt és méregette az alakok arányait, a d?zs?l? csoport elrendezését s Odysseus arcának fájdalmas eltorzulását.

-Te a magad sorsát mintáztad bele ebbe a márványrengetegbe-gúnyolódott vele egy kár?rvend? gonosz kis ?rd?g a szivében.-Erre talán nem is gondoltál, ?reg cimbora.

János elnevette magát. Bolond ?tlet. Az ember kigondol valamit, er?s akarata van a megvalósításához és megcsinálja szépen, lelkesen, gondosan, izzad, tüzel, dolgozik, kimerül, alszik egyet és meg?leli a feleségét: nincs tovább. Ami ezen túl van, az beteg ember lázas álma, romlott fantáziák káprázata, süketek hallucinációja, vakok rémlátása, ?nmagukkal meghasonlott lelkek délibábja. Az egészséges ember tudja, hogy sors bona nihil aliud és jót húz a kancsóból a bosszúságok után.

El?vette fiókjából a borosüveget. Liternyi, nagy ?bl?s poharat félig t?lt?tt vele, megpótolta habzó, szénsavas ásványvízzel és egy hajtásra kiitta a csíp?s, savanykás keveréket. Aztán pipára gyújtott és elégedetten letelepedett munkája elé egy falócára:

-A f? az, hogy élünk egészségben, kezünk alatt ég a munka s hogy a relief, teringettét, csinos egy kompozíció. Tátva marad Párisban a kritikusok szája. Ez a f?dolog.

Nyolc nappal az esküv? el?tt Nóra sugárzó arccal jelentette, hogy megtalálta a módját, mint kell D?m?t?r zilált anyagi viszonyait egy fogásra elrendezni.

-Tulajdonképpen Balthazárnak k?sz?nhetjük az ideát,-mondta szapora b?beszédüséggel.-Vegyük csak a dolgot úgy, ahogyan van. Neked, édes szivem, jelentékeny adósságod van, ugy-e?

-Sajnos, jelentékeny. Kétszázezer az ágnes hozománya, háromszázezer a három váltó, az ?sszesen félmillió,-számítgatta D?m?t?r és egy kissé elv?r?s?d?tt szégyenletében.

-Százezer korona adósságom van nekem,-tette hozzá hanyagul az asszony.

-Az hatszázezer.

-Az ékszereim zálogban vannak.

-Az hétszázezer.

-Mondjuk nyolcszázezer, mindennel együtt. Tehát k?rülbelül egy milliót jelent az adósság, ha meg akarjuk váltani a bankárok opcióját és kiegyenlítjük az apró-csepr? tartozásokat. Már most ide figyelj. A villa, a berendezés, a m?tárgyak, az ezüst, a f?l?sleges díszruhák, kosztüm?k, régiségek, fegyverek, az autó, a lovak, mind ?sszevéve megérnek vagy két milliót.

-Két milliót?-kérdezte elsz?rnyedve D?m?t?r, aki sohasem sejtette, hogy ily fejedelmi vagyon felett rendelkezik.

-Ugy-e drága, ?reg Herkulesem, nem is tudtad, mi van a te Nórád gondjai alatt?

D?m?t?r hálásan csókolta meg a feléje nyújtott puha, fehér, selyemsima kezet. -Nos?

-Nos, Balthazár hozott egy m?keresked?t, nagystíl? gy?jt?t és pénzembert, az hajlandó két milliót leolvasni a villa és annak minden ingósága ellenében. Egy milliót r?gt?n készpénzben fizet, a másikkal pedig adósságaidat rendezi, ha te is úgy akarod.

Egy millió készpénz és ráadásul megszabadul a villától, a bankároktól, az adósságaitól, az autójától, a lovaitól és a cselédségét?l!... ez t?bb volt, mint amennyit D?m?t?r János hirtelen át tudott fogni a fantáziájával. Egy ideig elkábulva bámult Nóra fekete szemeibe, zavartan és izgalomtól ?ntudatlanul nyalogatta az ajakát, aztán kurjantott egyet, majd élesen csattogva, mint egy mámoros fülemüle, füty?részni kezdett.

Percek múlva tért csak magához.

-Imádlak Nóra, te gy?ny?r?, te nagyszer?, te ?rd?ng?s asszony!

és hatalmas karjaiba zárta az ? imádott feleségét.

Két nap múlva megk?t?tték az adás-vételi szerz?dést, harmadnap tisztázták a dolgokat, a jelzálogk?lcs?n, az adósságok és a bankárok opciója k?rül, a negyedik nap nagy áldomást ittak a ragyogó üzlet ?r?mére. D?m?t?r szabad, boldog, megifjodott, újjá született ember, istenáldotta ifjú szobrászn?vendék, s?t pirospozsgás, tenyeres-talpas, farkasétvágyú, csavargó k?faragólegény módjára füty?részett a lakomán, amelyen az ünneplés k?zpontjában Nóra mellé Balthazár barátját állította, minden jónak, szerencsének, boldogságnak értelmi szerz?jét, ezt az ?nfeláldozó és lángesz? férfiút ... a teremtésit, nem is tudja elgondolni, mint róhatna le háláját e példátlan baráti szolgálatokért.

-Most aztán ki a falura!-vezényelte d?rg? basszusán a szobrász és két gigászi karjával hol Nórát, hol a rend?rkapitányt ?lelgette.-Ki a falura, a folyó partjára ... vés?vel, kalapáccsal, mintázófával, horgászó bottal, pipával és harmonikával ... hála Isten, vége e nagyúri komédiának, ezentúl nem fogunk színházat játszani léh?t? barátaink mulattatására. Nóra, Nóra, én édes, gy?ny?r? kis társam az életben, megint két siheder, ugrifüles, csacska szobrászn?vendék leszünk, ?sszeházasodva, férj és feleség s aztán hadd j?jjenek ... teringettét, mához egy évre lesz az András keresztel?je.

Igy lelkendezett a m?vész és leborult a sors ajándéka, Nóra szerelme és a magához való idillikus, f?ldh?ztapadt, piros-pozsgás élet feltámadása el?tt.

Ez volt a negyedik nap.

?t?dik nap Nóra és Balthazár a millióval együtt elt?ntek a f?városból, búcsúlevelet hagyván hátra, melyben megírják, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, bocsásson meg nekik, hálátlan, gonosz, ?nz?, de a szerelemben megtisztulást keres? két tékozló gyermekének, áldja meg ?t az Isten a jóságáért, ?k elvitorláznak Amerikába.

-?Fenk?lt lelked meg fogja érteni-irja Balthazár kül?n utóirat formájában-hogy nekünk nagyobb szükségünk van e néhány rongyos koronára, mint neked, aki a m?vészi lángelme kifogyhatatlan kamrájában oly mélyen és gyakran nyúlsz bele, amint csak királyi kedvednek jól esik. Mi, akikben sem a teremt? er?nek, sem a kincskeresés m?vészetének szikrája sem lappang, a te irgalmasságodhoz folyamodtunk s figyelmedbe ajánljuk Ruskin k?vetkez? szavait: Legyetek irgalmasok, hogy irgalmasságot találjatok. Te a nagy Ruskin útmutatása szerint ?sszegyüjt?tted a hasznos és csinos javak tekintélyes mennyiségét s nem bánod, ha abból másoknak is jut, még ha azok érdemtelenek is és zálogházba vinnék, vagy elkártyáznák kincseidet. Ami pedig elhatározásunkat illeti, engedd meg, hogy azt kett?s alapon indokolhassam. Az egyik a pszichózis k?rébe tartozik: Nóra és én megtaláltuk egymást, mint ahogy egymásra bukkannak Hermes és Afrodité. Mi vagyunk az a két félember, akik-Aristophanes szerint-az irigy istenek beavatkozása el?tt nemcsak lelkileg, de testileg is egyek voltunk s azóta a századok sorozatán a reinkarnációk átváltozásain keresztül folyton-folyvást egymást hajszoljuk ?rj?ng? epekedéssel. Most végre egymásra találtunk. Szabad-e ily természeti parancsnak ellenszegülni? Nevezd a mi leküzdhetetlen szenvedélyünket sexuális neuraszteniának, a determinizmus egy patológiai megnyilvánulásának: mindegy. Mi nem merünk a felénk zuhanó Ananké tragikus erejével szembeszállani. Nem akarunk neked, a te fennenjáró lelkednek, szemt?l-szembe szenvedéseket okozni. Bizonyára ?sszehasonlíthatatlanul kisebb a b?nünk így, ha a távolban vétkezünk a te gyengéd illúzióktól mámoros házassági szándékaid ellen. A másik ok, amely sz?késre kényszerített: felebbvalóim rideg és korlátolt bürokratikus eszejárása, a lelki élet labirintusában való járatlansága, vaksága és kegyetlensége. Hiánya ama képességeknek, hogy a belátásos elmélet segítségével mérlegelnék az egyéni erk?lcs titkos mélységeit és szolidaritást tudnának fentartani a kiválasztottak megitélésében. Sikkasztásnak, hivatalos hatalommal való visszaélésnek, okirathamisításnak min?sítenek oly cselekedeteket, amelyek felett a XVI. század pápai, hercegi és k?ztársasági t?rvényszékei mosolyogva szemethunytak a társadalmi osztályok szolidaritása és az etikai individualizmus belátása alapján. Gondold meg barátom, ha annakidején Vékony Gy?rgy és nejével kapcsolatban te is efajta kegyetlen t?kfilkók kezébe kerülsz és nem vezet a sors az én megért? lelkemhez ..."

-Alávaló szemét nép!-mordult fel a szobrász és ha e pillanatban kezeügyébe kerül, pipaszárával bizonyára végighúz Hermes és Aphrodite hátán.

Kés?bb azonban legyintett a kezével és így szólt a tük?rb?l visszasugárzó keser?, sápadt, eltorzult képmásához:

-Dehát tulajdonképen mi t?rtént veled, ?reg cimbora? Semmi. Itt állasz asszony, palota, millió és jóbarát nélkül. Hát nem így kezdted az életedet? Vesztettél valamit? Semmit. A f?, hogy élsz, egészséges vagy és derekasan tudod forgatni a vés?t. Semmi fontosat nem vesztettél, ha megmaradtál ?nmagad számára.

Aztán fogta vés?jét, kalapácsát, s?tét felleghajtóját, mintázófáját, g?rcs?s botját s bolyhos sz?r? olasz kalapját és kiballagott a palotájából anélkül, hogy egyetlen egyszer is visszapillantott volna az országútról.

-Még szerencse is van a veszteségben-gondolta útk?zben megbékélve.-Megszabadultam a bankároktól. Most már csak akkor és azt dolgozom, amikor abban jókedvem telik. Odysseus, a vén, hiu, fecseg?, hetyke csavargó sokkal veszettebbül járt, pedig milyen ravasz fickó volt az istenadta.

Azután sebesen szedte lábait, hogy még otthon találja Piacella bácsit, a sírk?gyárost. A K?ztemet?-út elején mégegyszer eszébejutott a két méter magas és négy méter hosszú domborm?.

-Pénelope! Teringettét, nem szabad a Penelopékra építeni. Ezeket a feketeszem? és hajlóst?rzsü kis bestiákat a legenyhébb szell? is megingatja. Csakugyan nem valók egyébre, mint hogy modellt álljanak szép, állati testük meztelenségével.

* * *